Dr_Marky_Adam

Dr. Márky Ádám

Dr. Márky Ádám, orvos, vezetői tanácsadó, tréner. Szenvedélyesen hisz abban, hogy rendkívül stresszes körülmények és állandó elvárások között is lehetünk igazán jól. Kutatóként azt vizsgálja, hogy hogyan járul hozzá a mindfulness testi-lelki rezilienciánk megőrzéséhez és hogyan fejlődhetünk, olyan környezetben is, ahol sokan mások kiégnek vagy összetörnek. Tudományos, tényeken alapúló megközelítését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy vezető nagyvállalatok igazgatótanácsait tanítja meditálni. Szívügye a tehetséggondozás, így minden évben vezet mindfulness alapú hallgatói tréningeket a Semmelweis Egyetem hallgatóinak is.

Egyre inkább elvárás velünk szemben, hogy minden területen kiemelkedőt nyújtsunk lehetőleg most azonnal. A kezelhetetlen nyomás alatt az első dolog, amit hátra sorolunk és feladunk az a saját magunkra fordított figyelem. Elsőként magunkat adjuk fel, azt az idő, amikor lelkileg, mentálisan és fizikailag regenerálódunk, és ebben különösen veszélyeztetett a fiatal generáció.
Mit tudunk tenni annak érdekében, hogy stresszhelyzetben ne saját magunkat adjuk fel először, és ebben sziklaként támogassuk a fiatal generációt. Kutatásaink alapján a mindfulness egy hatékony megoldás.