Szuts_Ildiko

Szűts Ildikó

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte diplomáit.

1992-ben megalapította a Human Investment Tanácsadó Kft-t, amely keretében privatizációs és felszámolási eljárások humánerőforrás projektjeit vezette, dolgozott számos nemzetközi nagyvállalat humán rendszerének magyarországi implementációjában.

11 évig volt a Magyar Posta Zrt. vezetője, 2008 és 2010 között a társaság első női vezérigazgatójaként tevékenykedett. Vezetői időszaka alatt a Magyar Posta két alkalommal is elnyerte a World Mail Awardot, a világ postáinak Oscar díját, először a People Management kategóriában, majd a szervezetfejlesztési kategóriában.
2010 és 2014 között az OTP Bank Nyrt. elnöki főtanácsadójaként dolgozott, felügyelte a bank kommunikációs területét, az OTP Bank Ukrajna felügyelő bizottsági tagja és az OTP Pénztárszolgáltató Rt. FB elnöke volt.

2014-ben 23 éve alapított tanácsadó cége keretében tért vissza a tanácsadói pályára. Újszerű és innovatív szervezet- és vezetésfejlesztési módszertan segítségével magvalósított projektek jelentik számára ma a kihívást. 2016. április 1-jétől 2016. júliusáig egy kis kitérővel a Waberer’s International vezérigazgatói tanácsadója volt. 2017 januárjától a NEXON tanácsadói üzletágát a NEXpont Kft-t vezeti.

2007. óta az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke, a Pécsi Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem címzetes docense.
2011-ben ő kapta az Amerikai Kereskedelmi Kamara Women of Excellence díját.